A tészta ne legyen túl folyós, így könnyen kezelhető. A puha, enyhén ragacsos állag általában tökéletes. Miután a tészta elkészült, fontos, hogy apró, egyenlő darabokra vágjuk, hogy biztosítsuk az egyenletes sütést.
Amikor a fánkok feljöttek a víz felszínére és szép aranybarnára színeződtek, egyszerűen vedd ki őket egy szűrőkanállal, helyezd nedvszívó papírra, majd forgasd meg őket cukorban, amíg még melegek. Ez az utolsó lépés elengedhetetlen: a fánkokat bevonó vékony cukorréteg hozzájárul a jellegzetes ízükhöz.
Egy megosztható desszert
A kesala tésztát a legjobban ugyanazon a napon fogyasztják, amikor a puha és a ropogós közötti kontraszt a csúcson van. Csodálatosan illik hozzájuk egy csésze kávé, forró csokoládé vagy illatos tea. Elzászban nem ritka, hogy téli délutánokon az asztalokon találjuk őket, barátokkal vagy családdal megosztva.
Ennek az ünnepi csemegének ünnepi jellege is van. A karnevál idején az elzászi háztartások egész tálcákon készítik el a különféle fánkokat: schankalas, krapfen, fasnachtskiechle… és természetesen a híres Késalas. Ezek az ünnepre jellemző bőséget és vidámságot idézik fel.
Egy megőrizni való készség.
Egy olyan korban, amikor az ipari péksütemények a polcok nagy részét foglalják el, a Késalas a visszatérést az alapokhoz testesíti meg, egy meghívást az egyszerű, mégis autentikus desszertek újrafelfedezésére. Elkészítésük a generációk közötti öröklődés pillanatát is jelenti: a gyerekek megfigyelik, segítenek a darabolásban, megkóstolják a nyers tésztát, és így megismerik a helyi kulináris örökség egy részét.
A kesala főzése ma egy ősi hagyomány, egy családi emlék, a gyermekkor ízeinek megőrzéséről szól. Arra is emlékeztet, hogy a legjobb receptek nem feltétlenül a legkifinomultabbak, hanem azok, amelyek történetet mesélnek.
